ápr 8, 2020 | Egyéb, felhívás
Tisztelt Tagjaink!
Az elmúlt hetek eseményei korábban soha nem tapasztalt változásokat,
bizonytalanságot okoztak mindannyiunk életében. A koronavírus járvánnyal
összefüggésben 2020. március 11-én elrendelt és azóta is fennálló országos
vészhelyzetet folyamatosan figyelemmel kísérve, a Vadászati Kulturális
Egyesület Elnöksége az egészségügyi kockázatok minimalizálása és a biztonsági
intézkedések maradéktalan betartása érdekében a személyes találkozást igénylő regionális részközgyűlések és az országos
küldöttgyűlés bizonytalan időpontra történő elhalasztásáról döntött.
A járvány terjedésével összefüggésben hozott kormányzati intézkedéseknek
megfelelően ugyancsak nem kerülnek
megrendezésre a korábban tervezett tavaszi programjaink sem. A márciusban
meghirdetett képzőművészeti- és
fotópályázatra azonban változatlanul várjuk a pályamunkákat. A
képzőművészeti alkotások egészséget nem veszélyeztető átvételének módja
kidolgozás alatt áll, amelyről művészeinket külön értesíteni fogjuk.
A jelenlegi ismereteink szerint a regionális részközgyűléseket a járvány levonulását követően, de legkorábban 2020 nyár végén tudjuk majd megrendezni. A részközgyűlések időpontjáról tagjainkat a lehető legrövidebb időn belül értesítjük. A járvány terjedésének megakadályozása érdekében mindannyiunk érdeke, hogy személyes kapcsolattartásainkat, szociális érintkezéseinket a lehető legjobban leszűkítsük, amelyet március vége óta a kijárási korlátozásról szóló rendelet is előír. Az Országos Magyar Vadászkamara tájékoztatása szerint azonban a vadászati jog gyakorlása a kijárási korlátozásról szóló rendelet szerinti alapos indoknak minősül, így a vadászati jog gyakorlása egyrészt mint gazdasági (vadgazdálkodási), másrészt mint a mezőgazdasági munka megfelelő gyakorlását biztosító tevékenység, a hivatásos vadászok esetében pedig mint munkavégzés is, az egyéb, általános járványügyi előírások betartásával gyakorolható (forrás: www.omvk.hu).
A fenti tájékoztatás ellenére ebben a vészterhes és lelkileg is
megpróbáltatásokkal teli időszakban én
mégis arra bíztatom tisztelt Tagjainkat, hogy amennyiben tudnak, maradjanak
otthon, ezzel is segítve a járvány terjedésének megakadályozását! Vegyenek
le a polcukról egy jó vadászkönyvet, olvassanak, csiszolják tudásukat, éljék át
újra múltbeli vadászataik során gyűjtött élményeiket. Ha lehet, most így „vadásszanak”!
Nehézségekkel teli időszakot él át
közel 30 éves múltra visszatekintő Egyesületünk is. Évek óta felmerül megvitatandó témaként a tagdíj
emelésének kérdése, amelyet mindeddig az Egyesület egyéb saját bevételeinek és
a stratégiai partnerektől érkező támogatásoknak köszönhetően tudtunk alacsony
szinten tartani, mégis színvonalas kulturális és családi programokkal
gazdagítani a vadászati rendezvények széles palettáját. Tisztában vagyunk a
járvány következményeként a családokra nehezedő anyagi terhekkel, amely miatt a
tagdíj emelésének nem most van itt az ideje. Ugyanakkor tudniuk kell, hogy jelenleg ez jelenti Egyesületünk
egyetlen bevételi forrását. Ezért amennyiben eddig még nem tette meg,
tisztelettel kérjük, hogy fizesse be a
mindössze 4.000.- Ft-os éves tagdíj összegét a Vadászati Kulturális Egyesület
Takarékbank Zrt.-nél vezetett 65100149-10004115 számú számlájára.
Amennyiben lehetőségei engedik, hálásak lennénk, ha a tagdíjon felül bármilyen
szerény összeggel is hozzájárulna Egyesületünk működéséhez.
Bízom benne, hogy fájdalmas veszteségek nélkül leszünk túl ezen az
időszakon, és mielőbb találkozhatunk Önökkel valamelyik rendezvényünkön.
Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!
Vadászüdvözlettel
Oláh Csaba
márc 7, 2020 | felhívás, programajánló
Meghívó
A Tolna megyei Balassa János Kórház és a Gemenc Természetvédelmi és Sport Egyesület Fotóklubja meghív minden érdeklődőt a Vadászati Kulturális Egyesület Természetfotó Kör
Vadászat fényképezőgéppel
című kiállításának megnyitójára,
március 20-án 17 órakor
Helyszín:
a Tolna Megyei Balassa János Kórház Főigazgatóságának folyosógalériája.
A kiállítást megnyitja:
dr.Horváth Kálmán kormánymegbízott és Oláh Csaba, a VKE elnöke.
A megnyitót követően Szigeti Edit, a VKE Természetfotó Körének elnöke tart vetítéses előadást.
A rendezvény nyitott és ingyenes. A kiállítás május közepéig tekinthető meg.
A helyszín az Igazgatóság 1. emeletén, a kórház Wesselényi utcai portája felől közelíthető meg.
márc 7, 2020 | felhívás, pályázat
A Vadászati Kulturális Egyesület idén is meghirdeti nyílt ipar- és képzőművészeti pályázatát
Őseink öröksége – meghitt pillanatok a vadászatban
címmel.
A tematikai ajánlás igénye szerint, a VKE olyan pályamunkákat vár, melyek kötődnek az alkotóművész erdővel, vadvilággal, vadászattal kapcsolatos élményeihez, tapasztalataihoz. A vadon élő állatok életében, vagy akár a vadászéletben előforduló bensőséges kapcsolatokat, élethelyzeteket jellemző rejtett, ihletett pillanatokhoz fűződő élmények, vagy ezeréves vadászati hagyományaink művészi megjelenítését kérjük.
A leadott alkotások értékelését a VKE által felkért szakmai zsűri végzi, amely az elmúlt évekhez hasonlóan kizárólag neves, független képzőművészekből áll. A zsűri elnöke Farkas Ádám akadémikus, Kossuth- és Munkácsy Mihály díjas szobrászművész.
A zsűri az alkotásokat két kategóriába sorolhatja:
- Vadászati Kulturális Érték
- Kiállításra alkalmas
A zsűri a beérkezett pályamunkák közül kiválasztja a kiállításra alkalmas pályamunkákat, ezen kívül a legkiemelkedőbb alkotások elnyerhetik a VKE által alapított „Vadászati kulturális érték” kitüntető címet is.
A pályázók közül az a művész, aki életvitelével, művészi munkásságával, kiemelkedő színvonalú alkotásaival tovább öregbíti a magyar vadászati kultúra hírnevét, a 2020. évi Balogh Péter Művészeti Nagydíj nyertese lesz.
Az Egy a természettel 2021 eseménysorozat tiszteletére a VKE a 2020. évi képzőművészeti pályázatra beérkezett pályamunkák közül egy alkotást „Egy a természettel 2021” különdíjjal jutalmaz.
A pályázat keretében a vadászati kultúra mecénásának, a Vadászati Kulturális Egyesület Aranygyűrűjével kitüntetett Bán György halálának 10. évfordulója előtt tisztelegve özvegye és családja 250.000.- Ft értékű különdíjat ajánlott fel annak a pályázónak, aki magas színvonalú művészi ábrázolásával kiemelkedik a pályázók közül, és ezzel kivívja a zsűri elismerését.
A kiállításra javasolt pályamunkákból a VKE az Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás 2021 programsorozata keretében képzőművészeti vándorkiállítást rendez Keszthelyen, Hatvanban, Vásárosnaményben és Sopronban.
Pályázni bármely képzőművészeti kategóriában lehet, olyan művekkel, melyek korábbi pályázatokon még nem szerepeltek.
A pályamunkák befoglaló mérete nem haladhatja meg a 80 x 100 cm-t (keretezett méret), illetve a 15 kg-ot szobrászati alkotásoknál.
A beadott pályaműveknek meg kell felelniük a kiállíthatóság méretbeli és esztétikai feltételeinek, igényeinek.
Egy művész maximum három művel vehet részt.
A pályázat részvételi díja pályázónként (a beadott munkák számától függetlenül) 6.000.- Ft, mely összeget előre, átutalással, a közlemény rovatban a pályázó nevének feltüntetése mellett a VKE Takarékbank Zrt.-nél vezetett 65100149-10004115 számú folyószámlájára vagy a pályázati anyag leadásával egyidejűleg készpénzben lehet leróni. A pályázati részvételi díjból a Vadászati Kulturális Egyesület tagjai 50 százalékos kedvezményre jogosultak, így a tagok számára a pályázat díja 3.000.- Ft
A résztvevőknek a beadott munkákhoz mellékelve vagy a VKE elérhetőségein előzetesen írásban közölniük kell a pályázati anyag darabszámát, méretét, címét és technikáját, valamint az alkotó nevét, címét, telefonszámát és e-mail címét.
A pályázati anyagot 2020. június 8. és 12. között 9-tól 13 óráig lehet leadni a Vadászati Kulturális Egyesület központi irodájában (1163 Budapest, Cziráki u. 26-32. II/156) Bíró Gabriellával előre egyeztetett időpontban. Telefonszám: 06 70 378-4040.
A bírálat eredményéről a kiíró a pályázót elektronikus levélben tájékoztatja.
A pályázatra beadott tárgyaknak az elbírálás helyére szállításának, illetve elszállításának költsége teljes mértékben a pályázót terheli. A pályamunkákat visszazárható csomagolásban tudjuk elfogadni, mely csomagoláson szerepelnie kell a pályázó nevének és elérhetőségének.
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy kizárólag a szállíthatósági követelményeknek megfelelő, visszazárható csomagolásban érkező pályamunkákat tudjuk befogadni!
A pályázat kiírója a beadott műtárgyakat a legnagyobb körültekintéssel kezeli.
A pályázó a jelentkezésével elfogadja a kiírás feltételeit, ebből következően azokkal kapcsolatban semmi címen utólagos kifogás vagy panasz nem támasztható.
További információ: 06-70/378-4040, illetve a vke@vadaszatikultura.hu címen.
Budapest, 2020. március 3
Oláh Csaba
elnök
jan 8, 2020 | felhívás, pályázat, programajánló
A Vadászati Kulturális Egyesület Magyar Vadászkürt Egylete hetedik alkalommal rendez
ifjúsági vadászkürtös szóló versenyt
2020. február 15-én (szombaton) 12:30 órakor
a 27. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás (FeHoVa) vadász színpadán (A pavilon).
(tovább…)
jan 8, 2020 | felhívás, pályázat, programajánló
Verseny időpontja:
2020. február 15. szombat, 14.00
Verseny helyszíne:
Hungexpo Budapesti Vásárközpont, „A” pavilon, Vadász színpad
Jelentkezés módja:
A
versenykiírás szerint a „FeHoVa Kupa 2020” nyílt verseny, melyen előzetes
jelentkezés alapján bárki részt vehet, ha elfogadja a kiírásban foglalt
feltételeket. A külföldi vadászszövetségeknek három versenyző nevezésére van
lehetőségük.
A helyszínen jelentkezést már nem fogadunk el, az kizárólag előzetesen, írásban, legkésőbb 2020. február 7-ig lehetséges a Vadászati Kulturális Egyesület elérhetőségein (vke@vadaszatikultura.hu, 1163 Budapest, Cziráki u. 26-32. II/156.).
A jelentkezéskor kérjük feltüntetni a versenyző születési dátumát is. A jelentkezés ingyenes, részvételi díj nincs!
További információ: Bán Beatrix 06-70/702-5164.
Regisztráció:
A versenyzőknek a verseny napján
legkésőbb 12 óráig regisztrálniuk kell magukat a
Vadászati Kulturális Egyesület „A” pavilonban található standjánál.
A verseny:
A
versenyzők név nélkül, az előzetesen húzott sorszámuk alapján versenyeznek a
színpadon. A zsűri tagjai nem tudhatják, hogy az egyes sorszámok mely
versenyzőhöz tartoznak, így a részrehajlás kizárható. A rajtszámok kihúzása és
a versenyszabályzat ismertetése közvetlenül a verseny előtt, a színpad mögött
történik. Az értékelést egy öttagú, zárt kabinban ülő zsűri végzi. Az értékelésnél
a legfőbb szempont a technikai kivitelezés, a szakmailag és művészileg hiteles
és helyes előadás, valamint a hangutánzás élethűsége. Az öttagú zsűri tagjai a
színpadi teljesítmény alapján egyenként és versenyszámonként külön-külön, 1-től
6-ig pontozzák, értékelik a versenyzőt. Részpontszám nincs! Az értékelés
nyilvános, a pontozótábla látható a verseny menedzsmentje és a közönség számára
is. Amennyiben az előzetesen regisztrált
versenyzők létszáma a 16 főt meghaladja, az első két versenyszám után a mezőny
feleződik. A harmadik versenyszámban csak az első két versenyszámot követő
összesítésben a legtöbb pontot kapó versenyzők vehetnek részt. Az eredmények
kizárólag az utolsó versenyszámot követően, a bírói testület által aláírt
jegyzőkönyv tartalmának kihirdetésekor válnak hivatalossá.
Megjelenés:
A versenyzők kötelesek vadászias öltözékben színpadra állni és kalapot viselni! Az a versenyző, aki viselkedése vagy öltözete alapján nem felel meg a vadászati etikett előírásainak, automatikusan kizárandó a versenyből. A versenyzők maguk választják ki a bőgőeszközeiket, de nem használhatnak elektronikus hívókat vagy egyéb, nem a saját hangképzés elvén működő mesterséges segédeszközöket. Az előadás során mikrofon használata kötelező! A versenyző az előadásának megkezdése előtt minden esetben köteles kalapemeléssel üdvözölni a közönséget, és a végén ugyanígy, kalapemeléssel jelezni a műsorvezető, valamint a közönség felé a feladat befejezését.
Szabályok:
A 2020. évi IX. FeHoVa Kupa győztese az
lesz, aki a leghitelesebben mutatja be a gímbika bőgő hangjait, és a verseny
során a legtöbb pontot gyűjti össze. Az esetleges szétbőgésben
kapott pontszámokat figyelmen kívül hagyva az
a 21 év alatti versenyző, aki a legmagasabb pontszámot éri el, a IX. FeHoVa
Kupa Ifjúsági Győztese címet nyeri el!
Versenyszámok:
A: Teheneit
terelő hárembika hangja (KÖTELEZŐ!)
B: Párharcban
győztes bika hangja (KÖTELEZŐ!)
C: Egyenrangú
társát harcra hívó két különböző bika hangja
Ha az első három hely valamelyikén pontazonosság alakul ki, szétbőgésre kerül sor. Az esetleges szétbőgés alkalmával az öreg, fáradt bika utóbőgéskori hangját kell bemutatni! Ha a szétbőgést követően is ugyanolyan pontszámmal állnak a versenyzők, akkor a zsűri elnöke dönti el a végső sorrendet.
Eredményhirdetés:
Az ünnepélyes eredményhirdetésnél a verseny minden résztvevője emléklapot, az első hat helyezett pedig tanúsító oklevelet vehet át a verseny igazgatójától. A helyezettek ezen kívül értékes tárgydíjakat nyernek.
dec 13, 2019 | felhívás, info
Az Országos Jótékonysági Vadászatokat idén a Vadászati Kulturális Egyesület Természetfotó köre is támogatja. Erről írtunk alá együttműködési megállapodást 2019. december 10-én az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. ügyvezetőjével, Fejes Lászlóval.
(tovább…)