A Vadászati Kulturális Egyesület 2020-ban rendhagyó módon szervezte meg a „Vadonélő Állatok Karácsonya ” elnevezésű gyermekprogramját, közel 70 óvodás számára.
A járványügyi intézkedéseknek megfelelően azzal védtük a gyermekek egészségét, hogy az óvoda udvarára vittük el a téli madáretetési programunkat a bevált vadászházi környezet helyett.
Szép madáretetőt és mindenféle madáreleséget készítettünk a karácsonyi csomagba, az óvodásoknak pedig mikuláscsokit és különféle szaloncukrokat tettünk mellé. Meglepetésül a tavalyi vadászházi kirándulásuk fotóit is mellékeltük.
A terembe már nem mehettünk be, de az óvónők foglalkozások keretében átbeszélték a tudnivalókat. A gyerekek felszabadultan meséltek, és felidézték a tavalyi emlékeket. A madáretetőt az ablakok előtti fára akasztották fel, és azóta is szorgalmasan figyelik a madarak látogatását.
Délután vidáman számoltak be szüleiknek a különleges eseményről.
Végül a fényképekből falitablót készítettek.
Mellékletben elküldték nekünk a beszélgetésük vázlatát.
Ime néhány fotó:
