márc 7, 2020 | felhívás, pályázat
A Vadászati Kulturális Egyesület idén is meghirdeti nyílt ipar- és képzőművészeti pályázatát
Őseink öröksége – meghitt pillanatok a vadászatban
címmel.
A tematikai ajánlás igénye szerint, a VKE olyan pályamunkákat vár, melyek kötődnek az alkotóművész erdővel, vadvilággal, vadászattal kapcsolatos élményeihez, tapasztalataihoz. A vadon élő állatok életében, vagy akár a vadászéletben előforduló bensőséges kapcsolatokat, élethelyzeteket jellemző rejtett, ihletett pillanatokhoz fűződő élmények, vagy ezeréves vadászati hagyományaink művészi megjelenítését kérjük.
A leadott alkotások értékelését a VKE által felkért szakmai zsűri végzi, amely az elmúlt évekhez hasonlóan kizárólag neves, független képzőművészekből áll. A zsűri elnöke Farkas Ádám akadémikus, Kossuth- és Munkácsy Mihály díjas szobrászművész.
A zsűri az alkotásokat két kategóriába sorolhatja:
- Vadászati Kulturális Érték
- Kiállításra alkalmas
A zsűri a beérkezett pályamunkák közül kiválasztja a kiállításra alkalmas pályamunkákat, ezen kívül a legkiemelkedőbb alkotások elnyerhetik a VKE által alapított „Vadászati kulturális érték” kitüntető címet is.
A pályázók közül az a művész, aki életvitelével, művészi munkásságával, kiemelkedő színvonalú alkotásaival tovább öregbíti a magyar vadászati kultúra hírnevét, a 2020. évi Balogh Péter Művészeti Nagydíj nyertese lesz.
Az Egy a természettel 2021 eseménysorozat tiszteletére a VKE a 2020. évi képzőművészeti pályázatra beérkezett pályamunkák közül egy alkotást „Egy a természettel 2021” különdíjjal jutalmaz.
A pályázat keretében a vadászati kultúra mecénásának, a Vadászati Kulturális Egyesület Aranygyűrűjével kitüntetett Bán György halálának 10. évfordulója előtt tisztelegve özvegye és családja 250.000.- Ft értékű különdíjat ajánlott fel annak a pályázónak, aki magas színvonalú művészi ábrázolásával kiemelkedik a pályázók közül, és ezzel kivívja a zsűri elismerését.
A kiállításra javasolt pályamunkákból a VKE az Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás 2021 programsorozata keretében képzőművészeti vándorkiállítást rendez Keszthelyen, Hatvanban, Vásárosnaményben és Sopronban.
Pályázni bármely képzőművészeti kategóriában lehet, olyan művekkel, melyek korábbi pályázatokon még nem szerepeltek.
A pályamunkák befoglaló mérete nem haladhatja meg a 80 x 100 cm-t (keretezett méret), illetve a 15 kg-ot szobrászati alkotásoknál.
A beadott pályaműveknek meg kell felelniük a kiállíthatóság méretbeli és esztétikai feltételeinek, igényeinek.
Egy művész maximum három művel vehet részt.
A pályázat részvételi díja pályázónként (a beadott munkák számától függetlenül) 6.000.- Ft, mely összeget előre, átutalással, a közlemény rovatban a pályázó nevének feltüntetése mellett a VKE Takarékbank Zrt.-nél vezetett 65100149-10004115 számú folyószámlájára vagy a pályázati anyag leadásával egyidejűleg készpénzben lehet leróni. A pályázati részvételi díjból a Vadászati Kulturális Egyesület tagjai 50 százalékos kedvezményre jogosultak, így a tagok számára a pályázat díja 3.000.- Ft
A résztvevőknek a beadott munkákhoz mellékelve vagy a VKE elérhetőségein előzetesen írásban közölniük kell a pályázati anyag darabszámát, méretét, címét és technikáját, valamint az alkotó nevét, címét, telefonszámát és e-mail címét.
A pályázati anyagot 2020. június 8. és 12. között 9-tól 13 óráig lehet leadni a Vadászati Kulturális Egyesület központi irodájában (1163 Budapest, Cziráki u. 26-32. II/156) Bíró Gabriellával előre egyeztetett időpontban. Telefonszám: 06 70 378-4040.
A bírálat eredményéről a kiíró a pályázót elektronikus levélben tájékoztatja.
A pályázatra beadott tárgyaknak az elbírálás helyére szállításának, illetve elszállításának költsége teljes mértékben a pályázót terheli. A pályamunkákat visszazárható csomagolásban tudjuk elfogadni, mely csomagoláson szerepelnie kell a pályázó nevének és elérhetőségének.
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy kizárólag a szállíthatósági követelményeknek megfelelő, visszazárható csomagolásban érkező pályamunkákat tudjuk befogadni!
A pályázat kiírója a beadott műtárgyakat a legnagyobb körültekintéssel kezeli.
A pályázó a jelentkezésével elfogadja a kiírás feltételeit, ebből következően azokkal kapcsolatban semmi címen utólagos kifogás vagy panasz nem támasztható.
További információ: 06-70/378-4040, illetve a vke@vadaszatikultura.hu címen.
Budapest, 2020. március 3
Oláh Csaba
elnök
júl 2, 2019 | Egyéb, pályázat
Fotó: Polster Gabriella
A Vadászati Kulturális Egyesület idén is meghirdeti nyílt ipar- és képzőművészeti pályázatát
„Vadászalkotók – alkotó vadászok”
címmel.
A VKE olyan pályamunkákat vár, melyek kötődnek akár az alkotóművész
személyesen tapasztalt vagy hallott élményanyagához, illetve az emberi
kultúrtörténet bárminemű vadászattal, természettel kapcsolatos
világi, kulturális vagy szakrális történéséhez, eseményéhez.
A „Vadászalkotók ‑ alkotó vadászok”
c. pályázaton belül egy másik képzőművészeti alpályázatot is meghirdetünk,
melynek témája az alkotóművész, kutyákkal kapcsolatos élményeihez,
tapasztalataihoz kapcsolódik. Különösen a vadászatban résztvevő kutyák
munkáját, a vadászat során mutatott viselkedésüket, vagy a vadásztársak
bensőséges viszonyát megragadó alkotásokat vár az Egyesület.
A leadott alkotások értékelését a VKE által felkért szakmai zsűri végzi,
amely az elmúlt évekhez hasonlóan kizárólag neves, független képzőművészekből
áll.
A zsűri elnöke: Prof. Dr. Farkas
Ádám, tagok: Szemadám György, Gyulai Líviusz, Kéri László, Aknay János és
Szunyoghy András.
A beadott pályamunkákból a VKE időszaki képzőművészeti kiállítást rendez a
keszthelyi Helikon Kastély Vadászati Múzeumában, majd Sopronban a Ligneumban.
Pályázni grafikai-, festészeti-, kisplasztikai-, szobrászati-,
iparművészeti alkotások kategóriában lehet, és csak olyan művekkel, melyek
korábbi pályázatokon még nem szerepeltek. A pályázaton nem vehetnek részt
sokszorosított grafikai eljárásokkal, valamint számítógépes technikával
készített műalkotások.
A beadott pályaműveknek meg kell felelniük a kiállíthatóság feltételeinek. Egy
művész kategóriánként maximum három művel vehet részt. A beadott
alkotások méretét tekintve megkötés nincs.
Részletek
A pályázat részvételi díja pályázónként (a beadott munkák számától
függetlenül) 6.000 Ft, mely összeget előre, átutalással, a közlemény rovatban a
pályázó nevének feltüntetése mellett a VKE Pátria Takarékszövetkezetnél
vezetett 65100149-10004115 számú folyószámlájára vagy a pályázati anyag
leadásával egyidejűleg készpénzben lehet leróni. A pályázati részvételi díjból
a Vadászati Kulturális Egyesület tagjai 50 százalékos kedvezményre jogosultak,
így a tagok számára a pályázat díja 3.000 Ft
A résztvevőknek a beadott munkákhoz mellékelve vagy a VKE elérhetőségein előzetesen
írásban közölniük kell a pályázati anyag darabszámát, méretét, címét és
technikáját, valamint az alkotó nevét, címét, telefonszámát és e-mail címét.
A pályázati anyagot 2019. augusztus 26-29. között
9-tól 13 óráig lehet leadni a Vadászati Kulturális Egyesület központi
irodájában (1163 Budapest, Cziráki u. 26-32. II/156) Bíró Gabriellával előre
egyeztetett időpontban.
Telefonszám: 06- 70/378-4040.
A zsűrizés várható időpontja: 2019. szeptember eleje. A bírálat eredményéről a kiíró a pályázót
elektronikus levélben tájékoztatja.
Besorolás
A zsűri az alkotásokat három kategóriába sorolhatja:
1. Vadászati Kulturális Érték
2. Kiállításra alkalmas
3. Kiállításra nem javasolt
A pályázatra beadott tárgyaknak az elbírálás helyére szállításának, illetve
elszállításának költsége teljes mértékben a pályázót terheli. A pályamunkákat
visszazárható csomagolásban tudjuk elfogadni, mely csomagoláson szerepelnie
kell a pályázó nevének és elérhetőségének.
A pályázat kiírója a beadott műtárgyakat a legnagyobb körültekintéssel
kezeli.
A pályázó a jelentkezésével elfogadja a kiírás feltételeit, ebből
következően azokkal kapcsolatban semmi címen utólagos kifogás vagy panasz nem
támasztható.
További információ: 06-70/378-4040, illetőleg a vke@vadaszatikultura.hu címen.
Budapest, 2019. július 02.
Oláh Csaba
elnök
okt 15, 2018 | pályázat
„Látni, megérteni, hallani, érezni, élvezni a természetet, ez az életem programja mindvégig”
Bársony István
Bársony István Nemzetközi Ifjúsági Prózamondó Verseny
A verseny célja:
A természetpróza népszerűsítése, a természet megszerettetése, védelme.
Az általános és középiskolák tanulói részére két kategóriában kiírt vetélkedőre
Bársony István, Fekete István és Gárdonyi Géza írásaiból választhat a jelentkező.
Maximum öt perces novellarészlet elmondása a feladat. Felolvasás kerülendő!
Időpont:
2018. december 15. szombat 9 óra 30 perc
Helyszín:
Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeuma, Keszthely
Eredményhirdetés:
13 órakor a Vadászati Kulturális Egyesület által meghirdetett „Vadászat fényképezőgéppel” című fotópályázat anyagának kiállításának megnyitóján.
Nevezési határidő:
2018. december 7.
A vetélkedő több helyszínen, különböző időpontban kerül lebonyolításra. A felkért helyszínek: Sárkeresztes, Csongrád, Keszthely, Szeged, Hatvan, Rimaszombat, Tápiószele és Bécs. A keszthelyi versenyre első sorban Zala, Vas, Somogy, Tolna, Baranya megyéből várjuk a jelentkezőket.
Szakértő zsűri és értékes díjak várják a résztvevőket, a felkészítő tanárok ajándékba kapják az új Bársony István albumot. A vetélkedőről minden helyszínen videofelvétel készül, s az országos szakmai zsűri által legjobbnak ítélt 12 fellépő szerepel majd a helyszínek rövid bemutatása mellett azon a kisfilmen, amely vetítésre kerül 2019 februárjában Budapesten a FEHOVA (Fegyver, Horgászat, Vadászat) kiállításon, illetve visszakapja minden résztvevő iskola, de kiajánljuk a TV csatornáknak is. A Magyar Széppróza Napja február végén van, ez jó alkalom lehet a film bemutatására az iskolákban. Minden szereplőt arra kérünk, hogy a nevezési lap mellé egy szülői engedélyt is küldjön, hozzájárulva a felvétel elkészítéséhez.
Jelentkezés:
Írásban a Vadászati Kulturális Egyesület központi irodájának elérhetőségein
1163 Budapest, Cziráki u. 26-32. II/156. vagy vke@vadaszatikultura.hu,
valamint Polster Gabriellánál a VKE Dunántúli Régió alelnökénél: polster@t-online.hu
A jelentkezéskor kérjük feltüntetni a versenyző(k) nevét, életkorát, elérhetőségét, iskolájának és felkészítő tanárának nevét, illetőleg a novella vagy novellarészlet szerzőjét és címét. Valamint kérjük csatolni a szülői beleegyezést a felvétel elkészítéséhez.
Szeretettel várjuk a jelentkezőket és kísérőiket.
A jelentkezési lapot kérjük kinyomtatni, s kitöltve, aláíratva eljuttatni az alábbi címre:
Vadászati Kulturális Egyesület 1163 Budapest, Cziráki u. 26-32. II/156.
vke@vadaszatikultura.hu vagy
polster@t-online.hu
okt 15, 2018 | pályázat
A Vadászati Kulturális Egyesület meghirdeti immár hagyományos nyílt fotópályázatát
„Vadászat fényképezőgéppel”
címmel.
A pályázat célja a hazai és a Kárpát-medencében honos vadon élő állatok és vadászható vadfajok, valamint azok élőhelyeinek megismertetése, a vadászat hiteles bemutatása, a természet apró történéseinek láttatása, a természetfotózás elismertetése és népszerűsítése, valamint a Természetfotó Kör tagságának esetleges bővítése.
A témával kapcsolatos digitális felvételeket 2018. november 16-ig kell elektronikus formában (CD-n, DVD-n vagy e-mailben) eljuttatni a VKE központi elérhetőségeire.
Egy pályázó maximum hat képet adhat be! A maximum három felvételből álló fotósorozat egy képnek számít!
További elvárások:
• bármilyen oldalméretű-arányos kép feltölthető, de törekedjen a pályázó a szabványos oldalméretek betartására 1:1, 1:1.5, 1:2, 1:3, 3:2, 4:3, 5:4,
• csak 2013. 01. 01. után készült képek küldhetőek illetve nevezhetőek a pályázatra, amennyiben a zsűri tudomást szerez arról, hogy 2013. 01. 01. előtt készült kép került nevezésre, úgy a pályázót megkeresi, a technikai szűrés ideje alatt lehetőséget biztosít a kérdéses kép cseréjére, amennyiben a pályázó nem elérhető, vagy nem válaszol a megkeresésre és nem történik meg a kérdéses kép cseréje, úgy a képet véglegesen törli a pályázatból,
• a képek a zsűri elé csak a nevezési díj befizetése után kerülhetnek
A képek etikai szempontból ne legyenek kifogásolhatóak (csak olyan képek nevezhetők, amelyek az élővilágban okozott károk nélkül készültek), nem készülhetnek olyan manipulációval, ami a valóságot meghamisítva mutatja be, nem sérthetnek közerkölcsöt és nem sérthetik az emberi méltósághoz kapcsolódó jogokat.
A kép feldolgozása során a korrekció a következő digitális módosításokból állhat: szintek (levels), gradációs görbék (curves), színegyensúly (color balance), színezet / telítettség (hue / saturation) és fényerő/kontraszt (brightness / ontrast), árnyékok / csúcsfények (shadow / highlight)!
Képelemek eltávolítása vagy hozzáadása nem megengedett, viszont lehetőség van az eredeti kép készítése közben keletkezett technikai hibák eltávolítására: karc, vegyszerfolt, a fényérzékelőre tapadt por. Engedélyezett a kép megvágása, zavaró elemek levágása és a kép orientációjának megváltoztatása. Engedélyezett továbbá a felvételek fekete-fehérré alakítása, valamint az analóg felvételeknél a szkennelési/digitalizásási hibák (karcolás, porszem) eltávolítása.
Amennyiben a zsűri meggyőződik arról, hogy olyan kép került nevezésre, amely a fenti szabályok bármelyikét megszegi, az érintett képet törli, kizárja a pályázatból!
A beküldött alkotások optimális felbontása: 300 dpi, az elvárt formátum: .jpg.
Az e-mailben beküldött képek összterjedelme (üzenetenként) nem haladhatja meg a 15 Mb-ot.
A pályaművek mellé kísérőlevelet kell csatolni, amely tartalmazza a pályázó teljes nevét, lakcímét, e-mail címét, a telefonos elérhetőségét, valamint a képek címét!
Az elismert fotósokból álló szakmai zsűri által legkiválóbbaknak ítélt képek kétféle minősítést kapnak:
Kiállításra alkalmas és/vagy Vadászati Kulturális Érték.
A minősített képeket a keszthelyi Vadászati Múzeumában rendezett, decemberben nyíló, három hónapig látogatható időszaki kiállítás keretében tekintheti meg a nagyközönség. A bírálat eredményéről és az ünnepélyes megnyitó pontos időpontjáról a résztvevők külön értesítést kapnak.
FIGYELEM!
Nevezési díj – a beküldött képek számától függetlenül – 4000 Ft/fő, a pályázati részvételi díjból a Vadászati Kulturális Egyesület tagjai 50 százalékos kedvezményre jogosultak, így a tagok számára 2000 Ft, amely fedezi a fotók nagyítását, keretezését, valamint a kiállítással kapcsolatosan felmerülő egyéb technikai költségeket.
A nevezési díjat a jelentkezéssel egyidejűleg átutalással a VKE számlaszámára kell befizetni: Pátria Takarék 65100149-10004115.
A nevezéssel a pályázó elismeri, hogy rendelkezik a kép szerzői jogaival.