A Vadászati Kulturális Egyesület 2020-ban rendhagyó módon szervezte meg a „Vadonélő Állatok Karácsonya ” elnevezésű gyermekprogramját, közel 70 óvodás számára. A járványügyi intézkedéseknek megfelelően azzal védtük a gyermekek egészségét, hogy az óvoda udvarára vittük el a téli madáretetési programunkat a bevált vadászházi környezet helyett.
Szép madáretetőt és mindenféle madáreleséget készítettünk a karácsonyi csomagba, az óvodásoknak pedig mikuláscsokit és különféle szaloncukrokat tettünk mellé. Meglepetésül a tavalyi vadászházi kirándulásuk fotóit is mellékeltük.
A terembe már nem mehettünk be, de az óvónők foglalkozások keretében átbeszélték a tudnivalókat. A gyerekek felszabadultan meséltek, és felidézték a tavalyi emlékeket. A madáretetőt az ablakok előtti fára akasztották fel, és azóta is szorgalmasan figyelik a madarak látogatását.
Délután vidáman számoltak be szüleiknek a különleges eseményről.
Végül a fényképekből falitablót készítettek. Mellékletben elküldték nekünk a beszélgetésük vázlatát. Ime néhány fotó:
Nyílt természetfotó pályázat a Vadászati Kulturális Egyesület szervezésében.
A Vadászati Kulturális Egyesület idén is meghirdette természetfotó pályázatát, melyre ebben az évben is magas művészi értékű alkotások érkeztek be. A pályázók között sok ismerőst köszönthettünk, akik évtizedek óta gazdagítják alkotásaikkal a magyar vadászati kultúrát, de új, kezdő fotósok is megmérették magukat, nagyon szép eredménnyel.
A beérkezett anyagok zsűrizése 2020. október 20-án történt meg. A háromtagú bíráló bizottság tagjai voltak:
A zsűri elnöke: Prof. Féner Tamás
Kossuth díjas fotóművész, aki közel 30 évig a Film Színház Muzsika képes hetilap művészeti szerkesztője, a Képes 7 főszerkesztő-helyettese, majd a Griff és a Vasárnap képszerkesztője volt. 2003 óta az MTI munkatársa. 25 éven át ő volt a Fotóművészet című elméleti-kritikai folyóirat szerkesztője. Felsőoktatási intézményekben, az ELTE-n, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, és a Kaposvári Egyetemen is tanított. Balázs Béla-díjas, Érdemes Művész, Kiváló Művész, Príma-díjas, Kossuth-díjas fotóművész.
A zsűri tagjai: Chochol Károly
A MUOSZ fotoriporter szakoktatója, a Magyar Fotográfusok Szövetsége elnökségi tagja, a Történeti és Múzeumi Bizottság vezetője, a TV Híradó, a Telehír fotóriportere, a MUOSZ Újságíró Iskola szakoktatója, több mint félszáz könyv szerzője, szerkesztője, illusztrátora. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, ahol a Művészeti Tanács elnöke, a HUNGART alelnöke. A Magyar Televízió Életmű Nívó-díjasa, a MUOSZ Aranytoll kitüntetettje, a MAOE Alkotóművészeti Nagydíjasa, Aranykazetta életműdíjasa, Balogh Rudolf-díjas, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetés birtokosa.
Szekeres János
Fotóművész, a Nimród Fotó Klub, a Fotó Natúra Fotóklub, a Természetfotósok Nemzetközi Szövetségének, az Esztergomi Művészek Céhének, az Art Fotóstúdiónak a tagja, a Dobó Galériának a vezetője, több művészeti ösztöndíjas, a MAFOSZ diplomás fotóművésze, számos díj nyertese, professzionális természetfotó tanfolyamok előadója, vezetője.
Az idei pályázaton 39 alkotó 278 alkotását bírálta el a neves zsűri. 80 alkotást minősítettek kiállításra érdemesnek, ebből 29 kapta meg a Vadászati Kulturális Érték kitüntető elismerést.
Neked énekelek
A zsűri különdíját Sosztarich Krisztián „Neked énekelek” című képe kapta.
Nagy fogás
Az Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás 2021 alkalmából alapított különdíjat Széles András „Nagy fogás” című képe nyerte el.
A fennsík vadásza
A pályázat keretében a vadászati kultúra mecénásának, a Vadászati Kulturális Egyesület Aranygyűrűjével kitüntetett Bán György halálának 10. évfordulója előtt tisztelegve özvegye és családja 250.000.- Ft értékű különdíjat ajánlott fel annak a pályázónak, aki magas színvonalú munkájával kiemelkedik a pályázók közül, és ezzel kivívja a zsűri elismerését. Az elismerést Szerencsi Gábor kapta, aki idén „A fennsík vadásza” című fotósorozat uráli baglyot ábrázoló képével pályázott.
A minősített pályázati anyagokból Keszthelyen, a Festetics Kastély Vadászati Múzeumában (8360 Keszthely, Pál u. 1.), a koronavírus járvány miatti veszélyhelyzet csökkenésével három hónapig látogatható időszaki kiállítás nyílik majd.
Nagy örömmel számolok be a jótékonysági vadászatok helyszínein megrendezett kép-árverések eredményeiről. Büszkén mondhatom, hogy az akció páratlanul sikeresen zajlott, aminek eredményeképp a Vadászati Kulturális Egyesület Természetfotó köre 745.000 Ft-tal támogatta a segítségre szoruló gyermekeket.
A jótékonysági vadászatokon befolyt összegből hiánypótló orvosi eszközöket vásárolnak, melyek segíthetik a kórházban ápolt gyermekek gyógyulását. Ezúton is köszönöm az alkotóknak a fotókat, a licitálóknak pedig a vásárlást és kívánom, hogy sokáig örömüket leljék a megvásárolt képekben!
Ezúton szeretnék köszönetet mondani lelkes tagunknak, Németh Bálintnak, aki fáradhatatlanul fotózta végig a Vas megyei vadászatot. Bálint képeit az alábbi linken tekinthetitek meg: https://ojv.hu/hirek/vas-megyei-kepek A jótékonysági vadászatok központjában, a Fejér megyei Kápolnásnyéken készült képeimet pedig itt találjátok: https://ojv.hu/hirek/fejer-megyei-kepek-2 A rendezvényről további információkat olvashattok a https://ojv.hu/ oldalon.
Az eredmények:
50.000 Ft alatt elkelt alkotások: Babos Dávid: Ködös reggel – Baranya Kalmár Lajos Gábor: Kárpátok fantomja – Bács-Kiskun Krizák István: Az öreg tölgynél – Békés Sosztarich Krisztián: Gidák – Borsod-Abaúj-Zemplén Födő Szilárd: Canis Lupus – Győr-Moson-Sopron Mesterházi József: Találkozás – Hajdú-Bihar Németh Bálint: Május – Heves Orosz György: Harmat – Jász-Nagykun-Szolnok Orosz György: Király a völgyben – Nógrád Reinhoffer István: Álomszuszékok – Somogy Vaszkó Zsolt: Kötődés – Tolna
50.000 Ft fölött elkelt alkotások: Polster Gabriella: Borzalom – Csongrád Szerencsi Gábor: Téli szajkó – Zala Szigeti Edit: Ínséges időkben – Fejér Szigeti Edit: Nagyurak – Komárom-Esztergom Szolnoki Erzsébet: Magányosan – Szabolcs-Szatmár-Bereg
CIC Aranyérem kitüntetést vehetett át Oláh Csaba, a Vadászati
Kulturális Egyesület elnöke, valamint Bán Beatrix, a Vadászati
Kulturális Egyesület elnökségi tagja, a VKE Diana Vadászhölgy Klub
elnöke.
Fantasztikus híreket kaptunk a Fehéroroszországban ma lezajlott XXI. Szarvasbőgő Európa Bajnokságról.
A 39 fős mezőnyben Búr Zoltán 92 ponttal az első, Czakó Attila 91 ponttal a második helyet szerezte meg. Kasper Máté és a francia Virgile Parpinelli 90-90 ponttal álltak a harmadik helyen.
A Vadászati Kulturális Egyesület és a Budakeszi Vadaspark sok éve szoros együttműködésben tartja a vadászati kultúránkat, hagyományainkat bemutató tematikus napját. Akik május 4-én látogattak ki a Vadasparkba nagyon sok érdekességgel, a vadászathoz köthető látnivalókkal, ismeretekkel gazdagodhattak.
Sajnos az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, a borongós, esős idő sok család kedvét szegte. Akik mégis kisétáltak a parkba, ők a vadászati témájú programok mellett Állatijó-bemutatót, aranysakál és mosómedve-tréninget is láthattak.
Tanösvény, solymászat, totó
A megnyitót a Pipacs Kürtegyüttes, Gyurik Ritával (Vadászkamara Kürtegyüttes) kiegészülve fújta. Ezt követően Zachán Viktor a Budakeszi Vadaspark sajtóreferense köszöntötte a látogatókat és a VKE tagjait.
Az érdeklődők a vadászati tanösvényt bejárva a Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola tanárai és diákjai jóvoltából bővebb információkat kaphattak a vadászat és a vadgazdálkodás gyakorlatáról. Trófeákat vehettek kézbe és vadászati eszközökkel ismerkedhettek. Kicsit tovább sétálva Krekács Zoltán korhű ruhában és zenei aláfestés mellett mutatta be sólymaikat. Mesélt a látogatóknak a solymászat történelméről és mai szerepéről. A terület másik pontján Kisteleki Gergely kis csapata kedves és humoros történeket mesélt madarairól, a madármentés fontosságáról.
A vadaspark hétköznapjaiban ritkán hallható kürtmuzsika többször felcsendült a nap folyamán, hol egy teríték szignál, hol egy kis színpadi előadás formájában.
A bejáratnál kapott helyet a VKE központi sátra, ahol a legkisebbeket kifestőkkel, állatos nyomdával, a nagyobbakat vadászati totóval vártuk. Persze a felnőttek is próbára tehették vadászati témájú tudásukat egy-egy „emelt szintű” totó kitöltésével. A jó megfejtések után mindenki ajándékot kapott.
Vadásznak és civil látogatónak egyaránt élményt jelentett a trénerek és állatgondozók elbeszélései a rájuk bízott állatok életéről, a kedves történeteket hosszú ideig elhallgattuk volna még.
A közösen szervezett nap végén, mindenkiben megerősödött a gondolat, hogy sokkal több ilyen lehetőségre lenne szükség, ahol a szakterületek nem csatáznak egymással, hanem egymás mellé tehető és egymást erősítő információk formájában szélesítik az érdeklődők tudását.
Köszönjük mindenkinek, aki segítette munkánkat, aki szabadidejét ezen a borongós tavaszi napon arra áldozta, hogy a vadászatot csak hírből ismerő embereknek hiteles és érdekes gondolatokat adjon át szakmánkról.