Az elmúlt hetek eseményei korábban soha nem tapasztalt változásokat,
bizonytalanságot okoztak mindannyiunk életében. A koronavírus járvánnyal
összefüggésben 2020. március 11-én elrendelt és azóta is fennálló országos
vészhelyzetet folyamatosan figyelemmel kísérve, a Vadászati Kulturális
Egyesület Elnöksége az egészségügyi kockázatok minimalizálása és a biztonsági
intézkedések maradéktalan betartása érdekében a személyes találkozást igénylő regionális részközgyűlések és az országos
küldöttgyűlés bizonytalan időpontra történő elhalasztásáról döntött.
A járvány terjedésével összefüggésben hozott kormányzati intézkedéseknek
megfelelően ugyancsak nem kerülnek
megrendezésre a korábban tervezett tavaszi programjaink sem. A márciusban
meghirdetett képzőművészeti- és
fotópályázatra azonban változatlanul várjuk a pályamunkákat. A
képzőművészeti alkotások egészséget nem veszélyeztető átvételének módja
kidolgozás alatt áll, amelyről művészeinket külön értesíteni fogjuk.
A jelenlegi ismereteink szerint a regionális részközgyűléseket a járvány levonulását követően, de legkorábban 2020 nyár végén tudjuk majd megrendezni. A részközgyűlések időpontjáról tagjainkat a lehető legrövidebb időn belül értesítjük. A járvány terjedésének megakadályozása érdekében mindannyiunk érdeke, hogy személyes kapcsolattartásainkat, szociális érintkezéseinket a lehető legjobban leszűkítsük, amelyet március vége óta a kijárási korlátozásról szóló rendelet is előír. Az Országos Magyar Vadászkamara tájékoztatása szerint azonban a vadászati jog gyakorlása a kijárási korlátozásról szóló rendelet szerinti alapos indoknak minősül, így a vadászati jog gyakorlása egyrészt mint gazdasági (vadgazdálkodási), másrészt mint a mezőgazdasági munka megfelelő gyakorlását biztosító tevékenység, a hivatásos vadászok esetében pedig mint munkavégzés is, az egyéb, általános járványügyi előírások betartásával gyakorolható (forrás: www.omvk.hu).
A fenti tájékoztatás ellenére ebben a vészterhes és lelkileg is
megpróbáltatásokkal teli időszakban én
mégis arra bíztatom tisztelt Tagjainkat, hogy amennyiben tudnak, maradjanak
otthon, ezzel is segítve a járvány terjedésének megakadályozását! Vegyenek
le a polcukról egy jó vadászkönyvet, olvassanak, csiszolják tudásukat, éljék át
újra múltbeli vadászataik során gyűjtött élményeiket. Ha lehet, most így „vadásszanak”!
Nehézségekkel teli időszakot él át
közel 30 éves múltra visszatekintő Egyesületünk is. Évek óta felmerül megvitatandó témaként a tagdíj
emelésének kérdése, amelyet mindeddig az Egyesület egyéb saját bevételeinek és
a stratégiai partnerektől érkező támogatásoknak köszönhetően tudtunk alacsony
szinten tartani, mégis színvonalas kulturális és családi programokkal
gazdagítani a vadászati rendezvények széles palettáját. Tisztában vagyunk a
járvány következményeként a családokra nehezedő anyagi terhekkel, amely miatt a
tagdíj emelésének nem most van itt az ideje. Ugyanakkor tudniuk kell, hogy jelenleg ez jelenti Egyesületünk
egyetlen bevételi forrását. Ezért amennyiben eddig még nem tette meg,
tisztelettel kérjük, hogy fizesse be a
mindössze 4.000.- Ft-os éves tagdíj összegét a Vadászati Kulturális Egyesület
Takarékbank Zrt.-nél vezetett 65100149-10004115 számú számlájára.
Amennyiben lehetőségei engedik, hálásak lennénk, ha a tagdíjon felül bármilyen
szerény összeggel is hozzájárulna Egyesületünk működéséhez.
Bízom benne, hogy fájdalmas veszteségek nélkül leszünk túl ezen az
időszakon, és mielőbb találkozhatunk Önökkel valamelyik rendezvényünkön.
Stratégiai Partnerségi Megállapodást kötött az Agrárminisztérium a Vadászati Kulturális Egyesülettel.
A korábban megkötött együttműködésünket újította meg az Agrárminisztérium, mely partnerség elsődleges célja a jogszabályokat megalapozó koncepciók előkészítési munkájában és az elfogadott jogszabályok hatásainak értékelésében történő közös feladatvállalás.
Az Agrárminisztérium stratégiai partnerségi- és együttműködési megállapodásainak ünnepélyes átadásán készült kép.
Farkas Sándor, HOI, együttműködési megállapodás átadása, Hermann Ottó Intézet
Farkas Sándor miniszter-helyettes, parlamenti államtitkár, Oláh Csaba Vadászati Kulturális Egyesület elnök, dr. Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár.
Ha közelebbről megismerkednél a fenséges ragadozómadarakkal és kicsit bepillantanál a solymászat különleges világába, jelentkezz a VKE Solymász Fotós Workshopjára!
A Vadászati Kulturális Egyesület Természetfotó köre a VKE Solymász Rend együttműködésével „A ragadozómadarak a Te szemeddel” címmel Solymász Fotós Workshopot (SFW) hirdet a festői szépségű zalai dombok között!
Téma: a ragadozómadarak akciófotózása (repítés) és portrézása
A workshopon sólymokkal, héjákkal, bagolyfélékkel találkozhatsz, lehetőséged lesz bepillantást nyerni a solymászat sajátos világába, testközelből szemügyre venni és megörökíteni a szigorú tekintetű madarakat, portrézni, érdekes részletfotókat, – a látványos repítések alkalmával pedig – izgalmas akciófotókat készíteni. Este egy kellemes vacsora után kiértékeljük a képeket, élménybeszámolót tartunk, tapasztalatokat cserélünk. Ismereteidet két előadás keretén belül bővítheted a solymászat, illetve a madarak fotózása terén
Előadók:
Lóki György: solymászat témaköre
Szigeti Edit: speciális tudnivalók a madarak fotózásáról, tippek, trükkök, tapasztalatok
A workshopon készült legjobb fotóitokat feltöltjük a Vadászati Kulturális Egyesület honlapjára és Facebook oldalára.
A legjobb kép készítője (ezt közösen szavazzuk meg a helyszínen) pedig múzeumi belépőjegyet nyer, mely a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum összes kiállítására érvényes!
Részvételi díj: 35.000 Ft, amely a program teljes költségét tartalmazza: étkezések (1 reggeli, 1 vacsora, 2 ebéd), szállás a Hubertus Vadászházban (elhelyezés 4 db kétágyas és 1 db háromágyas szobában, melyekhez önálló fürdőszoba és WC tartozik) és szakmai programok (solymászat, szakmai előadások). A VKE tagjai 10 % kedvezményre jogosultak!
Jelentkezz mielőbb, mert a résztvevők száma korlátozott! A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk. Részvételi szándékodat jelezd a szigetie.vke@gmail.com e-mail címen!
Részletes program:
November 23. szombat: érkezés 10 órától délelőtt fotózás: portrék, részletfotók készítése ebéd délután repítés, akciófotók készítése 16-17 óra: solymász előadás – Lóki György 17-18 óra: előadás a madarak fotózásáról – Szigeti Edit este vacsora, beszélgetés, képértékelés, tapasztalatcsere, élménybeszámoló
November 24. vasárnap: reggeli délelőtt fotózás: portrék és részletek ebéd délután röpítés, akciófotók 16 órától távozás
Szeretettel várunk mindenkit! Gyertek, töltsetek velünk egy izgalmas hétvégét, ismerkedjetek meg a ragadozómadarakkal és fotózásuk fortélyaival!
Polster Gabriella a VKE Dunántúli Régiójának elnöke Lóki György a VKE Solymász Rend elnöke Szigeti Edit a VKE Természetfotó kör elnöke
Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját a Vadászati Kulturális Egyesület hagyományos Szent Hubertus miséjére és az azt követő Hubertus napi vadászkürt koncertre.
Időpont: 2019. november 03.
Helyszín: Szegedi Fogadalmi Templom 6720 Szeged, Dóm tér
Program:
18.00. Szent Hubertus mise (DÓM) A misét celebrálja: Kondé Lajos pasztorális helynök a Vadászkamara Kürtegyüttes közreműködésével
18.30. Vadászkürt koncert a Dómban Előadja a VADÁSZKAMARA KÜRTEGYÜTTES, (2018. évben a Vadászkürt Európa Bajnokság I. helyezettje.)
A Magyarországi Vadászlövészek Egylete felkérése alapján a VKE Diana Vadászhölgy Klub tagjai kísérték be a FITASC 16. Compak Sporting Világbajnokságon részt vevő 35 ország delegációját a domonyvölgyi Lázár Lovasudvarban megrendezett ünnepélyes megnyitón 2019. augusztus 21-én. A magyar csapat bevonulását a VKE Solymász Rend tagjai tették még ünnepélyesebbé.
Köszönjük szépen tagjaink önzetlen segítségét!
Ha Te is részt vennél hasonló programokban
Jelentkezz nálunk, töltsd ki a tagfelvételi kérelmet, és minden közelgő rendezvényről értesítünk.
Légy egy összetartó, erős csapat tagja, akik szívesen vállalnak különféle önkéntes tevékenységet, és hasznos, felejthetetlen programokon múlatják együtt az időt.
CIC Aranyérem kitüntetést vehetett át Oláh Csaba, a Vadászati
Kulturális Egyesület elnöke, valamint Bán Beatrix, a Vadászati
Kulturális Egyesület elnökségi tagja, a VKE Diana Vadászhölgy Klub
elnöke.