+36 70 378 4040 vke@vadaszatikultura.hu

Az év vadászható vadfaja – szavazás

Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás 2021 mindannyiunk számára bebizonyította, hogy a nagyközönség komoly érdeklődést mutat hazánk vadászati kulturális értékei, a vadgazdálkodás ökoszisztémában betöltött szerepe, és a fenntartható természetgazdálkodás összefüggései iránt, hiszen több, mint 600 ezer látogató tekintette meg a Világkiállítás központi kiállítását.
Felbuzdulva ezen a minden várakozást felülmúló érdeklődésen, a Vadászati Kulturális Egyesület útjára kívánja indítani Az év vadászható vadfaja szavazást.

Mindannyian hallottunk már az év madara, az év fája, az év vadvirága, stb. szavazásokról, amelyeket szinte kivétel nélkül az adott témában jártas civil szervezetek, egyesületek, társaságok indítanak útjára. Éppen emiatt gondoljuk úgy, hogy a Vadászati Kulturális Egyesület a lehető legalkalmasabb szervezet Az év vadászható vadfaja szavazás elindítására.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a szavazás elsősorban nem a vadászati szakmának szól, hanem a nagyközönségnek. Célunk, hogy az adott évi szavazáson nyertes vadászható vadfaj tulajdonságaira, viselkedésére, különlegességeire, vadgazdálkodásban betöltött szerepére felhívjuk a nagyközönség figyelmét, ezzel is gyarapítva tudásukat és hozzájárulva ahhoz, hogy az ismeretek hiánya miatt született tévhiteket, téveszméket eloszlassuk, a vadgazdálkodás jelentőségét kiemeljük, végeredményben a vadászat társadalmi elfogadottságát javítsuk. Emellett felhívja a figyelmet azokra az érdekütközésekre, konfliktusokra, amelyeket ezúton fel lehet oldani.

A kezdeményezés sikere szempontjából meghatározó jelentőségűnek ítéljük, hogy az adott évi jelöltek kiválasztását olyan nagy tapasztalattal bíró, kiemelkedő tudású szakemberek végezzék, akik több évtizedes munkájukkal megkérdőjelezhetetlen tiszteletet vívtak ki maguknak szakterületükön. Ezt figyelembe véve felkértük Prof. Dr. Csányi Sándort (Magyar- Agrár és Élettudományi Egyetem, Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet),
Prof. Dr. Sugár Lászlót (Kaposvári Egyetem) és Dr. Jánoska Ferencet (Soproni Egyetem), hogy tegyenek javaslatot, mely fajok közül válasszanak az érdeklődők.
Javaslatuk alapján a legnagyobb figyelmet 2023-ban az Európai őzre és a Mezei nyúlra szeretnénk fordítani, e két faj közül választhatnak a szavazni kívánók.

Régóta bebizonyosodott, hogy a vadgazdálkodás, természetvédelem, környezetvédelem és fenntarthatóság csak együtt tud működni, együtt a természettel!

Kérjük ismerje meg a vadászok szerepét, csatlakozzon hozzánk, szavazzon az év vadászható vadfajára, hogy közelebb kerüljön a lakossághoz a vadászat, vadászati kultúra és a szemléletformálás ezen módja!

Az első szavazás jelöltjei a jelölőbizottság ajánlásával:

  • egy nagyvad, az európai őz és
  • egy szőrmés apróvad a mezei nyúl.

Ki ne ismerné Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje című művét, vagy a mesékből ismert nagy fülű tapsifülest!

Kicsodák is ők valójában?

Európai őz

Legismertebb vadfajunk, mely Magyarország teljes területén megtalálható. Erdei környezetben épp úgy, mint a mezőgazdasági területeken, de eredeti élőhelyének a ligetes erdőket, erdős pusztát tarthatjuk. Az őz jellemzően magányosan, kis családi csoportokban él, de a tél beállta előtt kisebb-nagyobb csapatokba verődnek. Télen nagyobb mezőgazdasági területeken együtt láthatunk 50-80 egyedet is. Az őz hímjét baknak, nőstényét sutának nevezzük. A kicsinyeik a sutagida, vagy bakgida nevet viselik.
Az európai őz fején csak a bak visel agancsot, ami csontszövetből felépülő, elágazó, tömör és évente eldobja, majd növeszti újra.
Párosujjú patás állat, lábnyomát a keskeny, hegyes paták alakja miatt könnyű felismerni. Egy kis szív alakot lehet keresni a lábnyomában.
Kérődző állat, táplálkozásukra jellemző a változatosság, a nagy energiatartalmú és magas víztartalmú élelmet kedveli, gyakran és kis mennyiséget eszik.

A párzási időszaka az üzekedés, július, augusztus végén van, ahol a bakok fejvesztve „boszorkányköröket” futnak a suták után, a gépjárművel közlekedők figyelmét ilyenkor hívják fel a fokozott figyelemre. Az újszülött gida pöttyös és születés követő néhány óra múlva, már követni képes anyját. A kis őzgidákat ott kell hagyni, ahol találtuk, mert anyja illatanyag, szag alapján visszamegy hozzá. Tilos hozzányúlni!

Sokan gondolják, hogy az őz a gímszarvas utódja, de egy különálló vadfaj, a szarvasfélék családjából.
Bambi történetét sokan ismerik Felix Salten írásában, ahol az eredeti mű főszereplője egy őzgida. Amikor Walt Disney feldolgozta és képernyőre került, már egy amerikai fehérfarkú szarvas életét meséli el.

Mezei nyúl

Mindenki által ismert szőrmés apróvadfajunk, mely Magyarország minden táján előfordul, de legnagyobb sűrűségben a síkvidéki mezőgazdasági területeken.

A mezei nyúl hímjét baknak vagy kannak a nőivarú egyedet nősténynek nevezzük. A kisnyulat nyúlfinak, később süldőnyúlnak nevezzük.
Testét finom bolyhos szőrréteg borítja, mely az évszaknak megfelelően, télen hosszabb. Szőrzete színe szürke, sárgásszürke, fekete kontúrokkal tarkítva, hasoldala fehér. A talpát borító szőrök sűrűn bolyhozottak, így képes hirtelen irányváltoztatásra és változatos talajon is gyorsan mozogni.

Nappal általában pihenőhelyén, vagy vackában tartózkodik, ettől kivétel a tavaszi kergetőzés, amikor nappal és éjszaka is táplálkozik. Párzását bagzásnak nevezzük, amely komoly „bokszmérkőzéseket” jelent, rúgásokkal tarkítva.
Egy évben többször, 4 alkalommal is hozhat utódokat. A kisnyulak szőrösen és nyitott szemmel jönnek a világra, gyorsan növekednek, és második hét után már zöldet is fogyasztanak.
Növényevő, táplálékának fő része a fűfélék és a termesztett növények, gabona és repcefélék. Táplálékát éjszaka veszi magához, pihenőhelyéről akkor távozik, kisebb-nagyobb távolságokra a mozgáskörzetében.
Gyakori ellensége a róka és a kóbor kutyák, szárnyas ellenségei a nagy testű ragadozó madarak.

Az otthon tartott házinyulak őse azonban nem a mezei nyúl, hanem az üregi nyúl.
A nagy fül miatt ráragadt „tapsifüles” szó, inkább csak mese, tapsolásra nem használja, viszont a hőszabályozásban fontos szerepet játszik.

Szavazz kedvencedre, melyik vadfajról tudnál meg többet, ismernéd meg közelebbről!

Loading poll ...