+36 70 378 4040 vke@vadaszatikultura.hu

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság szervezésében, a szellemi kulturális örökség jegyzékén szereplő örökségelemek részvételével 2019. június 9-10. között a szentendrei Skanzen adott otthont a Pünkösdi Örökség Ünnep 2019 rendezvénynek.

A megnyitó ünnepségen Dr. Csonka-Takács Eszter, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság igazgatónőjének köszöntő szavait követően az etiópiai Fendika együttes adott fergeteges műsort a 35 örökségelem képviselőinek.

A szombati nap az ismerkedés és újbóli találkozások feletti ünneplés napja volt, a közös vacsora után rögtönzött „utcabálon” találták magukat a képviselők.

Minden örökségelem képviselő csoport a Skanzen szebbnél szebb portáin, udvarain kapott helyet, ahol kiállítást rendezhetett be és várta látogatóit is. Így tettünk mi is és a vadászati kultúra kézzel fogható tárgyiból rögtönöztünk egy kis kiállítást az érdeklődők számára. Vasárnap már sokan keresték fel a mi udvarunkat is, családoknak, gyerekeknek tudtunk mesélni a vadászat szükségességéről, fontosságáról, hagyományairól.

Vasárnap került sor a II. Országos Vadászati Online Vetélkedő eredményhirdetésére. A VKE azzal a céllal indította el az online vetélkedőt az általános iskolások részére, hogy a gyermekek hasznos és érdekesek információkhoz jussanak a vadászati kultúránkról és hagyományainkról, a vadászatról és vadgazdálkodásról, ezáltal pedig hiteles képet tudjanak alkotni korunk vadászatáról, annak szükségességéről. A második országos vetélkedő első fordulójában 87 iskola 151 diákja nevezett, amiből a három fordulót 29 iskola 48 diákja csinálta végig. A vetélkedő 3 fordulóból állt, fordulónként 25 pontot, összesen 100 pontot lehetett elérni úgy, hogy plusz pontokkal jutalmaztuk a rajzokat, fotókat és a megoldásokat kiegészítő munkákat is. A megoldásokat Kiss Andrásné a VKE Alföldi Régiójának alelnöke és Polster Gabriella a VKE Dunántúli Régiójának alelnöke a vetélkedő koordinátora ellenőrizte és pontozta. A díjátadóra huszonhárom gyerek érkezett családjával és tanáraikkal. Az ünnepélyes eredményhirdetés Gyurik Rita kürt köszöntőjével vette kezdetét, majd Oláh Csaba a VKE elnöke üdvözölte a résztvevőket.

Eredmények:

Különdíjasok:

Tolnai Lilla 6. osztályos tanuló a Dunaszentgyörgyi Általános Iskolából
Tóth Gábor a Galamboki Általános Iskola 7. osztályos tanulója
Südi Amália a lovasberényi Reményik Sándor Ált. Isk. 4. osztályos tanulója, és Tamás Réka a Zalaegerszegi Általános Iskola 6. osztályos tanulója.

I. helyezett

Füri Fanni 8. osztályos tanuló a Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskolából (nyereménye a VKE egy hetes Zalai Erdei Vadász-Alkotó Táborban való részvétel)

II. helyezett

Szkalonai Zsombor a Gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola 7. osztályos tanulója (nyereménye a VKE Solymász Rendjének elnökénél Lóki Györgynél a solymászat megismerésével eltölthető nap)

III. helyezett

Varga Benedek Zsolt 2. osztályos tanuló a Szekszárdi Általános Iskola tanulója (nyereménye a VKE Természetfotó Körének egyik alapítójával, Gyurom Jánossal eltölthető napos madár vagy vadfotózás)

IV. helyezett

Bertók Botond 6. osztályos tanuló a Galamboki Általános Iskolából (nyereménye a Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeumának felajánlása, egy családi belépő tárlatvezetéssel)

V. helyezett

Nagy Hunor a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola 5. osztályos tanulója (nyereménye az OMVK Zala Megyei Szervezetének felajánlása, egy 5.000.- Ft értékű Decathlon vásárlási utalványt, valamint a VKE ajándéka)

VI. helyezett

Pantó László a rédicsi Móra Ferenc Általános Iskola 8. osztályos tanulója (nyereménye egy 6.000.- Ft értékű Decathlon vásárlási utalvány).

23 diák és családtagjaik érkeztek az ünnepélyes díjátadóra, a gyerekek és egy szülő ingyenes beléptetését a Skanzen magára vállalta. A néprajzi múzeum látogatása egész napos programot biztosított a családoknak, hisz szép számmal érkeztek kiállítók, vásárosok az egyébként is sok látnivalót biztosító Skanzenbe.

Pünkösd hétfőn a sok látogató mellett mi is meglátogattuk a többi örökségelem csoportjait, jó hangulatban ismerkedtünk egymás történelmével, hagyományaival. Állandó programok, színpadi fellépések és sürgés-forgás jellemezte a hétvégét.

További fotók és rövid élménybeszámolók a Facebook oldalunkon találhatók!