+36 70 378 4040 vke@vadaszatikultura.hu
A VKE Diana Vadászhölgy Klub a 2018. október 26. és 28. közötti hétvégén ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját

A program péntek este egy közös vacsorával kezdődött a karcagi Nagykun Vadásztársaság vadászházában, ahol a Hajdú-Bihar megyei Dianáknak köszönhetően a hagyományos karcagi birkapörkölt mellett vadsültektől, hurkától, kolbásztól, házi süteményektől roskadoztak a csodálatos őszi asztaldíszekkel terített asztalok. A jó hangulatú beszélgetéseknek a fáradtság vetett véget, hiszen többen közel 7 órás utat vállaltak az ország távoli részeiből, hogy részt vegyenek ezen a jeles eseményen.

Szombaton reggel 7 órakor azonban ismét összegyűlt a népes vadászhölgy csapat, hogy a kiadós reggelit követően elinduljon a Nagykun Vadásztársaság területére szervezett apróvad vadászatra. A vadászatot bátran nevezhetjük történelmi eseménynek is, hiszen azon csak vadászhölgyek vehettek részt vadászként, és bár 1973-ban és 1975-ben Békés megyében volt már ehhez hasonló kezdeményezés, szombat reggel mégis 34 vadászhölgy és 8 hölgy hajtó hallgatta a Nagykun Vadásztársaság elnökének, Hubai Imrének a köszöntőjét, ezzel minden idők legnagyobb létszámú vadászhölgy vadászata vette kezdetét.

A kiválóan szervezett, nagyszerű hangulatú nap végén összesen 38 mezei nyúlnak és 70 fácánnak szólt a vadászkürt, amelyben Lászlófalvy-Eördögh Katinak köszönhetően ugyancsak részt vállaltak a vadászhölgyek. A teríték hangulatát 5 vadászhölgy avatása tett még emelkedettebbé. Az ízletes babgulyás elfogyasztása után néhány órás pihenőre tért mindenki.

Este 7 órakor kezdődött ugyanis a berekfürdői Park Étteremben a 15. jubileum alkalmából szervezett ünnepi vacsora. Bán Beatrix, a VKE Diana Vadászhölgy Klub elnöke köszöntő beszédében visszaemlékezett az elmúlt 15 év eredményeire, jelesebb eseményeire, kiemelve, hogy a Klub tagjai ízig-vérig szenvedélyes, igaz vadászok, akik áldozatos munkájukkal vitathatatlanul meghatározó szerepet vállaltak a gyermekek nevelésében, tanításában. Hangsúlyozta, hogy a kezeik között immáron felnőtt egy generáció, a Dianák programjain, vadásztáboraiban részt vett gyermekek továbbtanulását, ha úgy tetszik, életpályáját is befolyásolni tudták azokkal az ismeretekkel és élményekkel, amiket ezeken a programokon nyújtottak.

Végül az alapítás óta legaktívabb 3 megyei szervezet (Hajdú-Bihar, Tolna és Borsod-Abaúj-Zemplén) munkáját egy-egy Seres Erzsébet által kézzel festett, a 15. jubileum alkalmából készített dísztányérral ismerte el. Természetesen nem maradhatott el a Hajdúsági Dianák meglepetés műsorszáma sem, akik egy fergeteges előadással örvendeztették meg az egyébként is vidám hangulatú közönséget.

Vasárnap 110 km autókázás után érkeztünk meg a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészetének Krajcárhegyi Pihenőközpontjába, ahol Szalacsi Árpád vezérigazgató előadása nyitotta meg a vadászhölgyek 13. országos szakmai konferenciáját, majd Bartucz Péter korábbi erdészetvezető beszélt a vadászhölgyeknek a nagyvadfajok élőhelyfejlesztésének gyakorlati kérdéseiről és a dámvad selejtezéséről. Ebéd előtt Erdélyi Tamás tartott fergeteges állathang bemutatót a népes közönségnek, majd az ízletes dámpörkölt elfogyasztása után három csoportra osztva indultunk ki a területre a barcogó dámokat meglesni.

A rendkívül tartalmas hétvége után az időközben beköszöntött téli időszámítás miatt erős alkonyatban vettünk egymástól búcsút. Szép és méltó jubileumi ünnepség részesei lehettünk, és őszintén reméljük, hogy sok-sok ilyen jeles esemény vár még a VKE Diana Vadászhölgy Klubra.

 

15 éves a Diana Klub

15 éves a Diana Klub

Polster Gabriella további fotói

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás