2017. 10. 17.

Búcsú

Szárnyasi Mihály

1972 – 2017

Emlékképek sorjáznak bódult tudatomban.  Kénytelen-kelletlen, erőszakosan törnek fel, pótolni hiányt, amely rám és ránk szakadt.  1995 kikelete, tavasza, szalonkavarázsa villan elém. Az első alkalom átélt élménye nyitotta meg e vadászvilág megismerésének vágyát benne. Nagy lendület, töretlen hit vitte tovább, tudni, ismerni egy új világ minden apró csínját. Kérdezett és tanult, pallérozódott szorgalmasan. Sikerek és csalódások mentén csiszolódott. Lett ami lett, vadász. Hordva felnőttként azt a bizonyos gyerekcipőt, ültetve fát, építve magaslest, készítve vadetetőt.

Egymásra találtak, találtunk végérvényesen. Pereg a film, és újabb képek tolulnak elém – sírva ölelkezés az első elejtett bak után. Rabság ez, melynek bilincse, áhítata egyszer keserű, máskor édes. Tiszteli a vadat, emberként éli meg a vadászat örömét. A pilisi lesek, az őrségi kalandok, a ceglédi hajtások élménye titkos, és olykor kicsit zsiványos egymásra kacsintásai emléke már csak a miénk, velünk lesz örökké.

Új célok a szálkeresztben, a „vagyok én és lesznek ők” szellemében már nem csak tanul, hanem tanít is – alázattal oktatja a feltörekvőt. Részt vállal a kamara munkájában, a vadgazdálkodási bizottság tagja. Rohan az idő, telik a vadász kosara élményekkel, trófeákkal, dicsőséggel, elismeréssel. Biztos és szerető társsal szárnyal, és bírja a Hubertusz kereszt ezüst fokozatát, továbbá szeretetét, tiszteletét az Őt ismerőknek.

Egy újabb kép, amely már homályos, és csak reményekkel valós. Érzi a bajt és felveszi a kesztyűt, állja a kihívást. Szorgalmasan gyűjtögette a hajnalpír melegét, hogy élete hűvösödő alkonyára is jusson belőle, de a közel három év napi csatái felőrölték erejét.

Az égi vadászmezőn, az öreg tölgy árnyékában „Mai Misisen” mosolyog ránk!

Földi Pál és az Erdei Szalonka Bérkilövő VT tagsága

Hozzászólna?

Írja a dobozba véleményét, majd kattintson a "Mehet!" gombra.


Vadászati Kulturális Egyesület - Minden jog fenntartva.