2012. 03. 06.

FeHoVa 2012.

FeHoVa 2012. beszámoló

 

Az idei fegyver, vadász, és horgász seregszemlén hazánkkal együtt 14 ország 200 kiállítója vett részt és közel 12 ezer négyzetméteren mutatják be termékeiket a kiállítók.

FeHoVa évek óta a HUNGEXPO sikerkiállításai között szerepel, s mára komoly nemzetközi hírnévre tett szert. Tavaly negyvenezer látogató kereste fel a HUNGEXPO területén a több mint 10 ezer négyzetméteren megvalósult kiállítást, s bár még végleges számszerű adatok nem állnak rendelkezésre, biztos, hogy az idén is közel negyven ezren váltottak belépőt.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitotta meg február 16-án a 19. Fegyver, Horgászat, Vadászat nemzetközi kiállítást. Az első napon két megállapodást is aláírtak: a természetvédelmi és vadgazdálkodási ágazat közös tevékenységéről, és megújították a kormány és a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács (CIC) közötti megállapodást is.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az egyezmény mindkét ágazat számára előnyös megoldásokat tartalmaz. Sikerült megállapodásra jutni a vadászható fajok köréről, az apróvadfajok vadászati idényéről, valamint az egyes trófeák behozatalát érintő szabályokról.

Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezetője kijelentette, mindent elkövet azért, hogy visszaszerezze a vadászat, és a vadászok becsületét. A problémákat sorra veszik és megoldják, így a tervek szerint a jövőben az új Büntetőtörvénykönyv alapján a vadászok és a rendőrök is szigorúan felléphetnek az orvvadászokkal szemben. Javaslatukra a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a rendőrségen bűnszövetségben elkövetett állatkínzás és csalás alapos gyanúja miatt feljelentést tett egy vadásztársaság ellen, mert génmanipulált kapitális őzbakokra, illetve szarvasbikákra rendeztek fizetős vadászatot külföldieknek.

A vadászható fajok körét, az apróvadfajok vadászati idényét, valamint az egyes trófeák behozatalát érintő megállapodás előkészítésénél a tárca kiemelt figyelmet fordított arra, hogy az egyezmény mindkét ágazat számára előnyös megoldásokat tartalmazzon– ezt már Fazekas Sándor hangsúlyozta a köszöntőjében. A minisztérium a megállapodás végrehajtásához szükséges jogi, pénzügyi és intézményi keretek megteremtésével biztosítja, hogy a vadállomány, illetve a védett fajok élőhelye háborítatlanul fennmaradjon, ugyanakkor megakadályozza az élőhelyek széttöredezését, felaprózódását is. A tárca vezetője ígéretet tett arra, hogy a támogatási rendszereket, például az agrár-környezetgazdálkodási kifizetéseket úgy alakítják ki, hogy kedvezzenek a természetes és természet közeli élőhelyek fennmaradásának, helyreállításának, és újak létrehozásának.

A Vidékfejlesztési Minisztériumban tavaly szeptemberben kezdődött el az a munka, mely előkészítette a természetvédelmi és a vadgazdálkodási ágazatot érintő történelmi jelentőségű megállapodást. A szerződést a két szakterület állami és civil képviselői is elfogadták.

A megállapodás előkészítésénél mindenki egyetértett abban, hogy mind a vadgazdálkodási, mind természetvédelmi célok megvalósításához nélkülözhetetlen a két szakterület kölcsönös együttműködése. Ehhez elengedhetetlen, hogy olyan döntés szülessen a vadászható fajok köréről és a vadászati idényekről, melyet mindkét fél el tud fogadni.

A megállapodás előkészítésében részt vettek a tárca természetvédelemért, illetve vadászati kérdésekért felelős főosztályai, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, az Országos Magyar Vadászkamara, a WWF Magyarország, valamint az érintett fajok kutatásával foglalkozó egyetemek, a Szent István Egyetem, illetve a Nyugat-magyarországi Egyetem képviselői is. A szakmai grémiumot a Magyar Természettudományi Múzeum, illetve a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek képviselői is segítették.

A dokumentum értelmében továbbra is védett faj marad az egerészölyv, a barna rétihéja, a héja, a holló és a nyuszt, és természetvédelmi oltalom alá kerül a menyét. A fajok védettségének fenntartásával kapcsolatban fennálló nézetkülönbséget tudományos módszerekre alapozva szükséges feloldani. Lépni kell a rókaállomány erőteljes csökkentése, valamint az élőhelyek megőrzését szolgáló beavatkozások mihamarabbi elkezdése érdekében. Fontos feladat lesz az esetleges károkozások megelőzésének alternatív módszereit is megvizsgálni, hiszen a fő cél az apróvad állomány növelése, nem pedig a védett ragadozók létszámának csökkentése.

Hasonlóképpen védett faj marad a fürj, a vadgerle és a fenyőrigó is, viszont a jövőben lesz lehetőség a túlszaporodott állományú nyári lúd vadászatára. Jó hír a vadászoknak az is, hogy lényegesen egyszerűsödnek a trófeák behozatalára vonatkozó szabályok.

Az elmaradhatatlan események között szerepeltek trófeakiállítások. Ebben az évben az Észak-Amerika vadvilágát és Magyarország megyéinek büszkeségeit, 100 magyar nagyvadat bemutató trófeakiállítást, valamint a Világ Szarvasai gyűjtemény harminc példányát tekinthették meg a nézők az „A” pavilonban. A kiállítások anyagát a CIC Nemzetközi Vadvédelmi Tanács közbenjárásával, a Nimród Vadászújság, valamint a megyei vadászkamarák és vadászszövetségek segítségével gyűjtötték össze a szakemberek.

A Vadászati Kulturális Egyesület természetfotó kiállításán Máté Bence, Polster Gabriella, Utassy György, Turóczi Anett, halmi Péter Pál, Orosz György, Gyurom János, Krizák István, Nagygyörgy Péter és Mészáros András fotóit tekinthették meg a látogatók. A VKE Képzőművész Körének galériájában Balter József, Bede Péter, Boros Andrea, Boros Zoltán, Dedinszky Márta, Egyházi Tibor, Fábián Dénes Zoltán, Gerlecz Edit, Ignácz Magdolna, Iván István, Kovács Tibor, Kovrig Miklós, Kőhalmy Tamás, Mészáros Iván, Mráz János, Prihoda Judit, Rékasi Csaba, Seres József, Simon Ferenc, dr. Soós László, Szamosközi Antal, Valaczkai Erzsébet és dr. Végh Endre mutatta be természeti-vadászati témájú festményeit.

Nagy sikerrel zárult a VKE Magyar Vadászkürt Egyletének kürtösfesztiválja és az egyesületünk által szervezett I. FeHoVa Kupa nemzetközi szarvasbőgőverseny is, melyen rekordlétszámú jelentkező vett részt. A zsűrikabinokban igen neves személyiségek, elismert szaktekintélyek foglaltak helyet, hiszen a zsűri elnöki tisztségét Zialai János, a Gemenc Zrt. fővadásza vállalta magára, és a bírálóbizottságban rajta kívül szerepelt Jung Jenő, id. Homolya Károly, Erdélyi Tamás, valamint a szlovák vadászszövetség képviselője, Peter Plánosky.

A VKE standján ugyancsak nagy volt a sürgés-forgás, a hagyományokhoz híven itt kapott helyet a Diana vadászhölgy Klubjának gyerekfoglalkoztatója, nálunk dedikálta „Vadászatok évszakról-évszakra” című novelláskötetét Pintér Norbert, de élő képzőművészeti bemutató, agancsfaragvány-kiállítás is színesítette a palettát. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a VKE standja a négy napra egyfajta szellemi műhellyé alakult, rengeteg szakember, alkotó, író, politikus, színész, közéleti személyiség fordult meg nálunk egy baráti beszélgetésre.

A FeHoVa-n a VKE szóbeli együttműködést kötött a nemrégiben megalakult Horgászati Kultúráért Egyesülettel, melynek részleteiről hamarosan honlapunkon is olvashatnak.

FeHoVa

[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-10.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-11.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-12.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-13.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-14.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-15.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-16.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-17.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-18.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-19.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-20.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-21.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-22.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-23.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-24.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-25.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-26.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-27.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-28.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-36.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-37.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-38.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-39.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-4.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-7.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-8.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova-9.jpg]00
[img src=http://vadaszatikultura.hu/wp-content/flagallery/fehova/thumbs/thumbs_fehova.jpg]20
 

Hozzászólna?

Írja a dobozba véleményét, majd kattintson a "Mehet!" gombra.


Vadászati Kulturális Egyesület - Minden jog fenntartva.