2011. 12. 02.

Vadászati kultúra – határok nélkül

Vadászati kultúra – határok nélkül

A gödöllői Szent István Egyetem rektori tanácstermének patinás falai sok mindent megértek már, de vadászkürtök szavát még sohasem visszhangozták. Így volt ez egészen október 22-ig, amikor „megtört a jég”, hiszen az I. Nemzetközi Vadászati Kulturális Konferencia és Vadászhölgy Találkozó stílszerűen az „Üdvözlés” című szignállal kezdődött. Ne gondolja azonban senki, hogy ez volt az egyetlen különlegessége az idén húszesztendős Vadászati Kulturális Egyesület által szervezett eseménynek… Rendhagyó volt ez a rendezvény abból a szempontból is, hogy a vadászati kultúra fontosságát felismerve jó néhány – korábban is egy csónakban evező, ám nem mindig egy irányban húzó – hazai szakmai és társadalmi szervezet végre összefogott egy közös cél érdekében. A VKE mellett az Országos Magyar Vadászkamara és az SCI itthoni képviselete is elnöki szinten volt jelen, a levezető elnöki tisztséget pedig Marghescu Tamás, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (C.I.C.) vezérigazgatója vállalta magára. A kürtös köszöntő és a Magyar Vadászok Zászlójának behozatala után elsőként Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke üdvözölte a hazai és a külföldi résztvevőket, majd Szabó Ferenc, a Vidékfejlesztési Minisztérium erdészeti, halászati és vadászati főosztályának főosztályvezető-helyettese nyitotta meg a konferenciát. A „házigazdák” nevében prof. dr. Csányi Sándor dékán, a VadVilág Megőrzési Intézet igazgatója köszönte meg, hogy a szervezők erre az intézményre gondoltak, amikor a végleges helyszín mellett kellett dönteniük. A plenáris ülés nyitóelőadásában a közel száz meghívott vendég és a vadászati kultúra ügye iránt elkötelezett érdeklődő a vadászat történelmi, társadalmi és kulturális jelentőségéről kapott átfogó képet. Bizony, sok idő eltelt, amíg az első „műalkotásoktól”, a létfenntartó vadászatot folytató ősember barlangrajzaitól eljutottunk a természetvédelmi szempontokat előtérbe helyező fenntartható vadászatig. A vadászat célja és eszközrendszere, a megítélése, az emberek gondolkodásában betöltött szerepe, a hitvilágában elfoglalt helye és művészi megjelenítése koronként eltérő, egy valami azonban állandó: a vad és a vadászat szeretete. A külföldi delegációk vezetői országuk vadászati kultúrájának a múltjáról, jelenéről és fejlesztési lehetőségeiről tartottak beszámolót, különös tekintettel a viselkedésre, az öltözködésre, a vadászkürtös szokásokra, a vadászirodalomra, az oktatásra-nevelésre, illetőleg a vadászhölgyek szerepére. A Németországból érkezett Renate Weber, a bajorországi vadászhölgyek elnökeként kiemelte: a tartományukban ma már közel 30 százalékra tehető a női puskaforgatók aránya, amely egyértelműen jelez egyfajta folyamatot, és amellyel kapcsolatban egyeseknek vannak fenntartásaik, de vitán felül áll, hogy ma már a gyengébbik nem képviselői meghatározó szereppel bírnak a német vadászati kultúrában. A „civilben” gyógyszerészként tevékenykedő előadó úgy véli, a kontinensünkön jellemző négy vadászati rendszer – a német, a skandináv, a latin-európai és az angolszász – közül a legtöbb szokásjogon nyugvó viselkedésformát a Magyarországon is elterjedt német rendszer foglalja magában, ezért ezt kell tekinteni a klasszikus értelemben vett vadászati kultúra eredőjének. Dr. Sona Supekova, a szlovák vadászszövetség képviselője északi szomszédaink vadászati kultúrájának bemutatásán túlmenően a terítékkészítés szabályrendszerének egységesítésére és a túlzó trófeakultusz veszélyeire hívta fel a figyelmet. Javaslata szerint a sportvadász-, valamint a szakemberképzés során sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a vadászias magatartás, az etikett oktatására és az etikai vétségek szankcionálására. Náluk már történtek lépések ebbe az irányba, és bíznak benne, hogy további követőkre fognak találni, mert – ahogyan mondta – az etikus vadászt ez emeli az egyszerű gyilkosoknál erkölcsileg sokkal magasabbra. A vadászati kultúra ápolása és terjesztése, a hagyományokra épülő vadászszokások betartása, illetőleg bizonyos alapelvek – mint például a vad és a vadásztársak tisztelete vagy az önmérséklet – érvényre juttatása hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy a társadalom nem vadászó része felé sokkal kedvezőbb kép alakuljon ki a vadászokról. Kelemen Attila, a romániai vadászszövetség alelnöke, Európa Parlamenti és országgyűlési képviselő ugyancsak a vadászatellenes közhangulatról beszélt, hozzátéve, hogy ő igenis büszke vadász mivoltára és akár Brüsszelben, akár Bukarestben, akár Marosvásárhelyen vállal közszereplést, mindig vadászruhában jelenik meg. A jelenlévőket szintén arra kérte, a mindennapjaikban ők is bátran vállalják, hogy vadászok és ne hátráljanak meg, ne féljenek az érzelmektől túlfűtött „természetvédők” arroganciájától. „Nekünk, vadászoknak az öltözködésünkkel is az összetartozást kell demonstrálnunk.” – zárta gondolatait – szűnni nem akaró tapsvihar közepette a politikus. Dan Emilian Lambert Hodoneantu, a Temesvári Diana magazin főszerkesztője a vadászjelöltség előnyeire és veszélyeire világított rá. Az előnyeit talán nem kell taglalni, hiszen egyértelmű, hogy a vadásszá váláshoz szükség van az olyan hozzáértő, rutinos, sokat tapasztalat tanítómesterekre, akik a gyakorlatba is képesek bevezetni a kezdő jágerokat. A vadászjelöltség feltételrendszerét ugyanakkor akképpen kell kidolgozni, hogy ne válhasson puszta formasággá, ne lehessen csak úgy lepapírozni a dolgot, és azt is egyértelműen meg kell határozni, hogy kik lehessenek mentorok. A koradélutáni állófogadás végén a résztvevők a VadVilág Megőrzési Intézet udvarára vonultak, ahol dr. Bíró Zsolt egyetemi docens vezette végig a vendégeket a vadgazdálkodási tanösvényen, majd az intézet igazgatója beszélt az aktuális vadbiológiai kutatások eredményeiről és az Országos Vadgazdálkodási Adattár működéséről. A szekcióülések legnagyobb sikerű előadását Kőhalmy Tamás vadászalkotó és Schmidt Péter vadászkürtös tartotta. Előbbi a hazai állatábrázolás elmúlt kétszáz évéről nyújtott átfogó művészettörténeti képet, a baranyai zenész pedig a magyar vadászkürtös mozgalom múltjáról és az utánpótlás-nevelés fontosságáról beszélt, hozzátéve, hogy Ausztriában például már 5-6 évesen csatlakoznak egy-egy csapathoz a fiatalok. A gálavacsorára a domonyvölgyi Lázár Lovasparkban került sor. A program egy fáklyás történelmi lovasbemutatóval kezdődött, majd a vadászkompánia átvonult a Lázár Zoltán és Lázár Vilmos fogathajtó világbajnokok – ráadásul mindketten vadászok – relikviáiból, pályafutásuk jelentősebb eseményeit felvillantó fotográfiáiból összeállított kiállítást bemutató múzeumba. A vacsora felszolgálása előtt, a konferencia záróakkordjaként Feiszt Ottó, az OMVK elnöke és Oláh Csaba, VKE elnöke aláírta a Magyar Vadászetikai Egyezményt, amelyben deklarálták, hogy a két szervezet együtt fog működni a Magyar Vadászetikai Kódex elkészítésében. A magyaros ízeket felvonultató fogások után az amúgy is fergeteges hangulatot tovább fokozta a nótás kedvű résztvevők cigányzenével megtámogatott alkalmi zenekara és Oláh Csaba pohárköszöntője, melynek során megköszönte mindenkinek a segítségét, aki az elmúlt két évtizedben támogatta és segítette a Vadászati Kulturális Egyesületet, egyúttal reményét fejezte ki, hogy az I. Nemzetközi Vadászati Kulturális Konferencia nem volt hiábavaló és az elhangzott előadások, valamint a zárónyilatkozatban megfogalmazott gondolatok előremozdítják a vadászati kultúra ügyét.


Vadászati Kulturális Egyesület - Minden jog fenntartva.